Dun & Bradstreet tanusitvany

Kollégánkra emlékezünk


Búcsúzunk Váczi Sándortól

 

Fájdalommal tudatjuk, hogy június 1-jén, hosszú betegség után elhunyt Váczi Sándor kollégánk.


Sanyi 1974 augusztus 19-én született Kecskeméten. A Wolf Distribution Kft. első dolgozói között volt.
Kicsit több, mint 26 évet dolgozott nálunk egy kisebb megszakítással.
Azon kollégák egyike volt, akik figyelemmel kísérhették, hogyan lesz egy néhány fős vállalkozásból több telephelyes cégcsoport.

Gépkocsivezetőnk volt, amikor az első futárautóink indultak és raktárosunk lett, amikor Ballószögben megüresedett a pozíció. Velünk volt a komplett ballószögi telephely üzemeltetésében, helyt állt, amikor az átmeneti telephelyeket is igénybe vettük, velünk örült amikor a raktár újjáépült kibővült és akkor is, amikor évekkel később már azt is kinőve átköltöztünk a jelenlegi helyünkre.

Sanyi 23 évig vezette a Zeelandia raktárat és amellett aktívan részt vett a kiszállításban is. A kisautótól a nyerges vontatóig bármilyen teherautóra bármikor felült és hiba nélkül kezelte az összes eszközünket.
Az utóbbi, közel négy évben a Cégcsoport 150 járművének flottamenedzsereként tevékenykedett.

Ő mindig egy jelenség volt: különös mondókáival, névre szóló kreált énekeivel mindig mosolyt tudott csalni kollégái arcára.  Emléke a Raktárban az Irodáinkban – a Szívünkben örökre megmarad!

Búcsúztatása június 15-én lesz a Kecskeméti Szent Miklós-templomban.

 


 

Híreink


Rekord a gyorspostában
2024-03-27

3.20-án, szerdán kaptunk működésünk legnagyobb megrendelését

 

tovább »

Depóink az élvonalban!
2024-03-26

3 csapatunk is bekerült a TOP 4-be!

tovább »

Jótékonykodtunk
2024-02-13

A kiskunhalasi Felsővárosi óvodának adományoztunk járműveket.

 

 

tovább »

Megbízható partnerek vagyunk raktározásban is
2024-02-13

2023-as teljesítményük megmutatja, hogy számunkra mit jelent a minőség:

tovább »

Egy példaértékű családi vállalkozás története
2023-12-21

Az Image Magazin ügyvezeteőinkről írt cikkje bepillantást enged a kulisszák mögé

tovább »

Felelős foglalkoztatók vagyunk!
2023-12-12

Wolf Distribution Kft. az ezüst minősítésű felelős foglalkoztatók között

tovább »

Duna!ÚJ!városi Depó
2023-11-28

Dunaújvárosi depónk új helyre költözött

tovább »

Korszerűbben, fiatalabban, könnyebben
2023-11-13

A teherpark is megújul, új furgonok is érkeztek

tovább »

A Mikulás létezik és nálunk dolgozik!
2023-10-31

Elképesztő rekord született

tovább »

Szívesen segítünk a diákoknak
2023-10-13

Szakmai nap a Wolfnál

tovább »

Akinek papírja van róla, hogy profi
2023-10-06

Várdonyi Zsolti kamionsofőrünk az ország legjobbjai között

tovább »

Eladó autók, emelőgépek
2023-09-14

Gépparkunk fiatalítása miatt eladásra kínáljuk használt eszközeinket

tovább »

Óriási nyári rendevényt szerveztünk
2023-08-16

„ahol nem maradtak a Kollégák szárazon”

tovább »

Újabb lépés a szolgáltatás fejlesztésében
2023-08-16

Mostantól kerékpárral is terítünk!

tovább »

Együtt fejlődünk a Partnerekkel
2023-07-06

Új ponyvás Masterek érkeztek

tovább »