Dun & Bradstreet tanusitvany

Együtt fejlődünk a Partnerekkel

Új ponyvás Masterek érkeztek

 

Úgy látszik ez az év is a fejlődés éve lesz. Még csak az év közepén tartunk, de már rengeteg új beszerzésről számolhattunk be. Az, hogy ilyen mértékű flotta bővítés lehetséges, bizonyítja, hogy jó irányba tartunk, hiszen ez csapatunk kitartó, minőségi munkájának eredménye.
 

Az oldalon korábban megosztott autók, eszközök, - csakúgy, mint a most soron következő három új ponyvás Master - mind a fuvarszervezők és depóvezetők precíz szervezésének, a sofőrök kiváló és pontos szállításának, az irodai dolgozók folyamatos háttérmunkájának és megannyi különböző területen dolgozó kollégánknak köszönhetően vannak itt.
Büszkék vagyunk arra, hogy Partnereink velünk folyamatosan és zavartalanul tudnak növekedni, így egyre több feladatot bíznak ránk.

Ipari gumiszállítás projektünket 2 éve, használt autókkal és anyagmozgatókkal kezdtük. Mostanra eljutottunk oda, hogy új targoncával és 5 új autóval dolgozhatunk. Utóbbiakat - most először- nem csak a saját logónkkal láttuk el: Partnercégünk, és az általa forgalmazott legnagyobb márkák logói is helyet kaptak a ponyván.

Boldog ügyfeleket és sok balesetmentes kilométert és kívánunk az autókkal!

 

Híreink


E-flotta érkezett
2026-02-13

Ügyfél az első

tovább »

Álomból valóság
2026-02-04

Megvettük az ELSŐ ÚJ HŰTŐS 18 tonnás teherautónkat!

tovább »

Gondolatok 2026 év elején
2026-01-16

Az év eleje mindig az elmúlt év összefoglalásával, áttekintésével kezdődik.

Értékeljük az eredményeket és levonjuk a levonható tanulságokat.

 

tovább »

Pótkocsi csere
2025-11-06

Két új jármű érkezett

tovább »

2025 I. félévéről
2025-06-30

Hová lettünk?

tovább »

Megnyitottuk második saját csarnokunkat!
2024-12-06

Ballószögben építkeztünk

tovább »

Ez igen!
2024-10-14

10 db új Renault Master gördült be a parkolónkba!

tovább »

Amikor a 10 néha 9
2024-09-24

Bemutatjuk legújabb beszerzésünket!

tovább »

Nyári rendezvény és autóbeszerzés
2024-08-02

12 vadiúj furgon érkezett!

tovább »

Kollégánkra emlékezünk
2024-05-21

Búcsúzunk Kaszab Andrástól

 

tovább »

Rekord a gyorspostában
2024-03-27

3.20-án, szerdán kaptunk működésünk legnagyobb megrendelését

 

tovább »

Depóink az élvonalban!
2024-03-26

3 csapatunk is bekerült a TOP 4-be!

tovább »

Jótékonykodtunk
2024-02-13

A kiskunhalasi Felsővárosi óvodának adományoztunk járműveket.

 

 

tovább »

Megbízható partnerek vagyunk raktározásban is
2024-02-13

2023-as teljesítményük megmutatja, hogy számunkra mit jelent a minőség:

tovább »

Egy példaértékű családi vállalkozás története
2023-12-21

Az Image Magazin ügyvezeteőinkről írt cikkje bepillantást enged a kulisszák mögé

tovább »